Author Archives: agnesrep

Éltető csírák

A cikk eredeti környezetében itt:  Gréta konyhája.  Köszönet a gyűjtésért!
Lehet szeretni, vagy ódzkodni tőle, de egy biztos. A csíra az-az élelmiszer, amelyben benne van az élet. Egészséges, teljes és tápláló étel minden évszakban.
Bevallom, én nagy csíraimádó vagyok, télen-nyáron egyaránt fogyasztom őket.
Készülhet retekmagból, brokkoli magból, hagymából, lencséből, vagy lucernából, én mindenbe és mindenre teszek csírát.
Ha valaki eljut a tudatosság olyan fokára, hogy törődik testi egészségével, mindenképpen ajánlatos és érdemes csírákat fogyasztania.
Főleg télen, amikor a vitaminok, ásványi anyagok limitáltan érhetők el természetes formájukban.
Csíráztatni otthon a legolcsóbb és legegyszerűbb, a magok pedig bioboltokban ma már egyszerűen beszerezhetőek.

A táplálkozási szokásainkon való változtatás sosem volt még ilyen egyszerű döntés, azonban  ezen választásunk, az élet megannyi területére pozitív változásokat hozhat. És rendszerint már igen rövid idő alatt hoz is.
A döntés egyik része lehet az otthon csíráztatás bevezetése, és ha még gyerekeink is vannak, könnyen megmutathatjuk nekik a csírák születését, és együtt csodálhatjuk, hogyan alakulhat ki egy látszólag halott magból némi sötétség-fény, és víz segítségével maga az ÉLET.

A csírázó magocskák többségében az összes esszenciális aminosav megtalálható, mely életben maradásunkhoz nélkülözhetetlen. Ráadásul egyes magokban, olyan arányban, amely tökéletes számunkra. A gabonából kisarjadó gabonafű β-karotin tartalma elérheti az eredeti érték 400-750 szeresét is. Mindez párcsepp víznek, napfénynek és a magocska „ösztöneinek” következménye. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas kutatónk élete utolsó 26 évét a rákkutatásnak szentelte. A rák ellenszerét keresve számos növényt, anyagot vizsgált meg, majd figyelmét a csírázó búzára összpontosította. Komoly összefüggéseket vett észre a csírákban található különböző alkotóelemek és a daganatok kialakulásának csökkenő esélyei között.

A csíráknak tehát felsorolhatatlanul sok az egészségünkre kedvező élettani hatása, változatos ízviláguk, pedig lehetővé teszik különböző szintű kulináris felhasználásukat. Vannak kifejezetten pikáns-csípősek is, de olyanok is, amelyek édeskés-lágy ízükkel csalogatnak. Nem kell profi szakácsnak lenni ahhoz, hogy változatosan használjuk fel a konyhában. Íme, a legnépszerűbb és legfinomabbak, a teljesség igénye nélkül.


Lucerna csíra:
A lucerna az összes vizsgált növény közül az egyik legteljesebb és legtáplálóbb fajta. Ráadásul mesésen gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban, fehérjében, és minden esszenciális aminosav megtalálható benne, mérgeket semlegesítő és kihajtó hatása minden más meg vizsgált ételét felülmúlja. Kiderült, hogy növeli a szervezet betegségekkel szembeni ellenálló képességét, főként a gyulladásos megbetegedésektől, pl. az ízületi gyulladásoktól véd. Segít megelőzni a kifáradást, a szervezet kimerülését.
A lucerna csírában megtalálható szaponin nevű vegyület az érfalakról lekaparja, és feloldja a lerakódásokat. Megelőzhető ezért vele a komoly érszűkület. Csökkenti a vércukorszintet, mert tisztítja a hasnyálmirigyet. Gyomorfekélynél azért tud segíteni, mert egy finom bevonatot képez a gyomor nyálkahártyáján. Ezáltal meg is védi. Serkenti a tejtermelődést szoptatós édesanyáknál. A benne lévő növényi hormonok miatt kiváló ösztrogén hatása van, amely például segíthet a mellrák megelőzésében. B12 vitamint tartalmaz, mely gyógyítja a vérszegénységet. Magas K-vitamin tartalma miatt megelőzi a vérrögök kialakulását. Csökkenti a fokozott havi vérzést. L-borostyánkősavat tartalmaz, amely felelős a kötőszövetek rugalmasságáért. Magas a Ca-tartalma, így érdemes fogyasztani a csontritkulás megelőzésére. Oldja a lerakódott húgysavat a szervezetben. A legszélesebb spektrummal rendelkezik minden eddig ismert tápanyag-koncentrátumba. A fogyókúrázók egyik őrangyala, de hólyag- és veseelégtelenség, idegrendszeri problémák, hajhullás és asztma, légzőszervi problémák, csont- és fogproblémák esetén is érdemes beépíteni az étrendbe.

Vöröshere csíra:
A vöröshere az összes nyomelemet tartalmazza, amire szüksége van a szervezetnek. Azért fontos, mert gond nélkül be tud épülni a szervezetbe. Elsősorban ezért javasolt ízületi és reumás bántalmak csillapítására. Táplál, erősít, tisztítja a vért. Képes ugyanúgy bevonatot képezni a gyomor- és bélfalon, mint a lucerna csíra. Görcsoldó, ez az ásványi anyagok tartalma miatt van. Gondoljunk a lábszáron jelentkező ikra görcsre, ami ez esetben Ca-hiány. Hurutos betegségnél nyálkaoldó. Termékenység fokozó magas ásványi anyag tartalma miatt. A “baba” szívesebben tapad meg a méhnyálkahártya falon ideális körülmények között. . Serkenti a tejtermelődést szoptatós édesanyáknál . A májban lévő káros zsíranyagcsere lerakódást ( zsírmáj) képes feloldani a benne lévő növényi hormonok miatt.
Rákos, daganatos megbetegedéseknél hatásos a méreganyagok lebontásához.

Retekcsíra:
Természetes antibiotikumok közé tartozik. Fontos tudnunk, hogy hatékony vértisztító hatású. Egyik kiemelkedő hatása a hőtermelés.
Ízületi betegségeknél – mivel a hőtermelés által tágítja az ereket -, felgyorsítja a vérkeringést. Így az ízületek kornyékén bővebb lesz a vérellátás, és a lerakódott salakanyag gyorsabban tud távozni. Sok folyadékot kell inni hozzá. Itt nagyon érvényesül az a hatás, hogy több vegyülettartalom van egy piciny csírában, mint a kifejlett növényben. Az emésztőrendszert képes oly mértékben tisztítani, hogy ez többszöri székletürítést eredményezhet. Végigtakarítja a szervezetet, de nem egy kis portörlő ruhácska formájában, hanem inkább egy “dózerről” beszélhetnénk. Gyorsítja a bélperisztaltikát. A belekben lévő élősködőket, – elsősorban bélférgeket- elpusztítja.
A szájüregben, arcüregben, orrunkban elpusztítja a kórokozókat, segíti a váladék, nyák eltávozását. Ha epehomok van az epehólyagban, azt eltávolítja. Tisztítja a vizeletkiválasztó rendszert is. A vesehomokot ugyanúgy elhajtja, mint az epehomokot. Ez a nagyon apró vesekövekre is igaz. Sok foszfort tartalmaz. A foszfor tisztítja, szépíti, fehéríti a bőrt. Lehet repcével együtt fogyasztani. A régi időkben a salátákat, ami többféléből állt, “misungnak” nevezték. A lucerna, vöröshere, és retek csíra így egy nagyon jó tisztító keverék. Édes hármasban teszik a dolgukat. A retek csíra melegíti a testet, ezért télen, fázó emberek, elsősorban akiknek a végtagjai hidegek, érdemes csipegetni. Gyorsan nőnek a növények a dobozban. Nyári melegben ezt jobban lehet tapasztalni. Picike, szoros talpacskáik lesznek,. Fehér, pihés. Nem kell megijedni tőle, ez az élet jele.

Napraforgó csíra:
Ki kell emelnünk a foszfor- és a kalciumtartalmát, amire a csontoknak, fogaknak is szüksége van. Kell az izomtónushoz. Magas a vastartalma,segíti a vörösvértestképzést, réztartalma a vasfelhasználáshoz szükséges. Amikor learatjuk a napraforgó csíráját, barna a kés pengéje. Nagyon sok jódot tartalmaz. Befogja a kést. A jód a pajzsmirigyhormon alkotórésze. Magnézium-tartalma az izom, agy tüdőszövetek működését segíti. Magas fehérjetartalma van, kb.20-25 % közötti. Érdemes felfigyelni a nőknek a napraforgó csírára, mert sok benne a niancin. A niancin bőrvitamin. Ápol, szépít, táplál. Sok klorofillt tartalmaz. Könnyíti az asztmás betegek légzését. Tartalmaz olyan fehérjéket, melyeket nem tud a szervezetünk előállítani.

Vöröskáposzta csíra:
Elsősorban az ér eredetű, vérsejtképző illetve vegyes daganatokra leghatásosabb. Magas vastartalommal rendelkezik. Vörös színe fehéríti a bőrt. Szép, porcelános lesz. Bőrön keresztül, verejtékkel képes eltávolítani a méreganyagot. Tartalmaz U-vitamint (metil-metionin – elősegíti a gyomor és a bélrendszer sérült nyálkahártyájának a regenerálódását). Segíti a májfunkciót a méregtelenítést. Csökkenti a koleszterin és triglicerid szintet. Magas a K-vitamin tartalma, szükséges a véralvadásnál. Zöld hályognál segíti a látást. Legaktívabban a benne található telomeráz enzim, amely segíti a sejtek megújulását, lassítja az öregedés folyamatát. Erős gyulladás csökkentő hatása van. Egy indol nevű vegyület révén a rosszindulatú sejtek szaporodásának potenciális ellenszere. Tartalmaz olyan enzimeket, amelyek blokkolják a daganat növekedését. Nem tanácsos túl sokat fogyasztani belőle, mint minden káposztaféle, fellazítja a székletet, okozhat gyakoribb székletürítést. Magas C-vitamin tartalma van, erős antioxidáns. Hat a személyiség zavarokra. Segít eltávolítani a méreganyagot az ízületekből. Ásványi anyag tartalma tisztítja az agyi ereket.

Brokkoli csíra:
A brokkolit 10-15 éve még növényként sem nagyon ismerték és fogyasztották. Magyarországon, mostanra viszont már a csírája is elterjedt eledel. A csíra még jobb abban, amiben a kifejlett növény is erős: jószerével annyi vitamin van benne, mint a divatos, drága bogyók közül néhányban. Ez a növény tartalmazza a legnagyobb mennyiségben a vitaminokat, enzimeket és ásványi anyagokat; ezek közül is kiemelkedően magas U-vitamin és kalciumtartalmáról ismert. Ennél fogva fogyasztása vértisztító, bőrtápláló, keringésjavító hatású. A szakemberek az emésztőrendszeri betegségek, hólyag- és prosztataproblémák, valamint daganatos megbetegedések megelőzésére is melegen ajánlják. A kalciumtartalom miatt a csontoknak nagy barátja, a változó korban, amikor a csontritkulás veszélye megnő, roppant hasznos lehet. Élettani hatása megegyezik a vöröskáposztáéval. Van azonban három fontos dolog, amit még elmondhatunk róla:
– olyan nyomelemeket tartalmaz, melyek megelőzik a vesehomok és vesekő kialakulását.
– regenerálja az agysejteket.
– a benne található enzimek a belső elválasztású mirigyek működésére hatnak. Elsősorban a csecsemőmirigyre és hasnyálmirigyre.

Babfélék csírái (bab, szójabab, mungóbab, lencse stb):
Magukba szívják a mérgeket és bélben lévő parazitákat. Valóban tartalmaznak olyan enzimeket, amelyek akadályozzák a fehérjék lebontását. Szép nevükön, tripszin inhibitorok. Csíráztatva nem puffasztó hatásúak. A babfélék jók a szívnek. Kitisztítják a vérből a rossz koleszterint. Inzulinszabályzók. Érdemes cukorbetegeknek fogyasztani. Van bennük egy enzim, a proteáz, ezek az enzimek meg tudják előzni a egészséges sejtek rákos sejtekké alakulását. Rendkívül sok a vastartalma a lencsecsírának, nagyon jó vérképző. Magas a rosttartalmuk. Segíti a bélmozgást. Az egész szervezetben segítik a kollagén termelődést., hasonlóan a repcecsírához.

Hagyma csírák:
Igen intenzív. Erős hagyma íze van. Hasonlóan a retekhez, természetes antibiotikum. Három hét múlva sincs baja a csírájának, csak elvékonyodik és ellágyul. Olyan anyagokat tartalmaz, melyek támogatják az alapvető sejtnövekedést. Kitisztítja a véráramot, a májat. Minden penészedésnek, gombásodásnak ellenáll. Megújítja a vért. Nyálkaoldó, gyógyítja a közönséges náthát. Nyálkaürítésre készteti a tüdőt. Antiszeptikus, vírusölő, pusztítja a fonalas gombákat, élősködőket, mikrobaölő és izzasztó hatású. Kiűzi a kórokozókat a belekből. Jótékony hatása van a vérmérgezésnél, gyomorfekélynél, drogfüggőségnél!! Csökkenti a kábítószer utáni vágyat. Emeli a vérnyomást. Az ingadozó vérnyomást beállítja. Segíti a fehérvérsejtek munkáját. Csökkenti a koleszterin és triglicerid szintet. Tisztítja az ereket, a bőrt. Segíti a nyirokkeringést. Tágítja, tisztítja szívkoszorúereket. A májban lévő káros zsíranyagcsere lerakódást ( zsírmáj) képes feloldani. Kitisztítja ez epehólyagot, epevezetéket és a lépet is. Hat az inzulintermelésre. Emeli a spermiumszámot. Oldja a húgysavlerakódást. Hat az agyalapi mirigyre. Építi a csontállományt. Hat a beteg mirigyekre. A benne lévő enzimek megakadályozzák a herék abnormális működését, segítik a szükséges tápanyagok felvételét, melyek a herék normális működéséhez szükségesek.

Zsázsa csíra:
A növényke segítségére siet a véradóknak. Serkenti a vérképzést, tisztítja a vért, magas a vastartalma. Jelentős a telítetlen zsírsavtartalma is. Rendszeres fogyasztásával megelőzhető a szívinfarktust. Magas az E-vitamin tartalma. Vízhajtó, így vérnyomáscsökkentő is egyben. Tartalmaz antihisztamint, amely megszüntetheti a bőrkiütéseket. Energetizálja a szívműködést. Enzimjei a máj működését segítik. Növeli a szexuális vágyat. Segít az ingadozó vérnyomás beállítani. Sok kollagént tartalmaz, amitől nagyon ragadós zsenge korában. Markáns ízű csíra.

Búzacsíra:
Igaz superfood.  Segít a daganatos betegségek gyógyításában. Gyors segítség méregtelenítési folyamatoknál. Megújítja a beteg sejteket. A benne lévő enzimek nem engedik a rosszindulatú sejtelváltozásokat szaporodni. Csökkenti a radioaktív terhelést. Magas a szelén- és a krómtartalma. Elősegíti a vércukor szinten tartását. A búzacsíra gyógyító ereje magas vitamin és ásványi anyag tartalmának köszönhető. A daganatos, szív-érrendszeri betegségek megelőzésében, az emésztési folyamatok könnyítésében, a csontvédelemben játszik kitüntetett szerepet. A búzaszem un. embrió része, csíraállománya gazdagon bővelkedik ásványi anyagokban, amelyek szerepet játszanak a búzaszem egészséges fejlődésében, növekedésében, érésében. Magas E-vitamin, kálium, foszfortartalom emelendő ki, de a vas, cink, B1-, B2-, B6-vitamin, folsav, biotin, króm, magnézium, kalcium mennyisége sem lebecsülendő. Mindezek a felsorolt nyomelemek, ásványi anyagok nagyon jelentős élettani és biokémiai funkciót töltenek be az emberi szervezetben. Hat a pszichére, személyiség zavaroknál hatásos gyógyító. Minden belső elválasztású mirigy működését segít szabályozni. A kötőszövetek rugalmasságát biztosító L-borostyánkősavat tartalmaz, amelyet szervezetünk csak egy bizonyos életkorig képes saját maga előállítani. Az aktiválódó enzimek hatására, a szervezetünk számára könnyen hasznosítható, gazdag ásványi anyag-, szénhidrát-, esszenciális aminosav- és zsírösszetétel alakul ki. Külön említésre méltó a többszörösen telítetlen, a szervezet számára nélkülözhetetlen, de csak a táplálkozással bevihető esszenciális zsírsavak jelenléte. Roboráló, erősítő hatású, energiafokozó, ezért lábadozó betegeknek különösen ajánlott. Tápegész élelmiszer.

 

Hogyan csíráztassunk?

1. A magokat mosd át egy szűrőben.
2. Áztasd be, annyi vízbe, amennyi bőven ellepi, a víz legalább kétszer annyi legyen, mint a mag! A választott magoktól függően eltérhet a szükséges áztatási idő, ezt a csíráztatásra árult magvak csomagolásán jelzik. A gabonaféléket és hüvelyeseket (pl. búza, rozs, zab, illetve csicseriborsó, zöldborsó, lencse, mungóbab) egyébként jellemzően 12 órán át, a kisebb magvakat (pl. retek, lucerna, köles, napraforgó, zsázsa, káposzta) 4-6-8 órán át, míg a nagyobb, vastagabb héjú magvakat 18-24 órán át kell áztatni. Szobahőmérsékletűnél ne legyen hűvösebb a helyiségben, bár a meleget (28-30fok) még jobban szeretik a magocskák.
3. Áztatás után mosd le ismét a magokat, majd ezután rakd be a csíráztató készlet lyukas táljába, de a legegyszerűbb egy harisnyával/szúnyoghálóval letakart és rögzített befőttes üvegbe! (A két utóbbi esetben az üveget 45 fokos szögben, szájjal lefelé támaszd meg, így ki tud csöpögni a víz! Az üveg alá helyezz egy tálat, amibe a víz belecsöpög!) Az alsó, zárt tálba önts vizet, és a lyukas edényt erre helyezd rá! Naponta kétszer öblítsd át őket, figyelve arra, hogy alaposan lecsepegjenek! Első 3 napban takard le őket, mert a csírák sötétben fejlődnek a legjobban. Ha kicsíráztak, tedd a napfényre, így kezdenek el nőni, és klorofillben gazdagok lesznek.
Értelemszerűen a csíráztatási idő is eltér a magok fajtájától függően, de a csomagoláson általában az erre vonatkozó információkat is feltüntetik.

(forrás: Gréta Konyhája
Németh Attiláné : Az élet csírájában
Victoras Kulvinskas : Csíraételek
Napfényes Élet Alapítvány
CsíraABC)

 

Nyers vegán potluck január 18-án!

fasrt800

Nyers vegán potluck lesz január 18-án szombaton délután 3 órától!
A potluck szabályai: Hozz magaddal valamilyen növényi alapanyagokból általad készített nyers ételt, hozz magaddal tányért és evőeszközt.
A találkozó nem szólhat sem üzletről, sem politikáról.
A helyszín a Nyersétel Akadémián lesz, ha szeretnél jönni, jelentkezz Lacinál:csorba.laszlo.76@gmail.com
telefon: 30/582 9525

Cím: Bp. Tomori köz 14. üzlethelyiség

 

Nyers étkezéssel kapcsolatos könyvek magyarul

Összegyűjtöttük nektek a nyers vegán étkezéssel, életmóddal kapcsolatos, Magyarországon megjelent könyveket! /Ha kihagytunk valamit, írjátok meg nekünk a nyersetelmagyarorszagon@gmail.com -ra! /
A könyvek listájához kattints a képre vagy ide!

Downloads3

Heal yourself 101 program

HealYourself
Everything you need to know on how dramatically change your life and never get sick again. Many people have done this have had dramatic results. You can change your life with simple things that cost almost nothing, right in your own home, starting immediately. People are amazed at how quickly they start seeing and feeling results, not just in weight and health issues, but energy and hormine levels, memory and brain function, attitude, better sleep, better sex, better skin, hair and dramatically reversing aging. This is not just about food! It’s about total health.

For more information click: Markus